Mindig is nagy rajongója voltam a Monolith játékainak, hisz’ ki ne ismerne olyan elismert címeket, mint a No One Lives Forever, a Tron 2.0, vagy akár a már elég régi Shogo: Mobile Armor Division. Így aztán komoly várakozással néztem legújabb alkotásuk, a F.E.A.R. elé, és nem kellett csalódnom a csapat legújabb munkájában sem. De nézzük részletesen is, mit kínál a First Encounter Assault Recon! A játék előtörténete meglehetősen rövid, szinte minden fontos dolog menet közben derül majd ki. Hősünket most helyezték a F.E.A.R.-hoz, mint remek képességekkel rendelkező újoncot. Ez az osztag száll ki minden olyan esetben, amikor valami különös, esetlegesen természetfeletti esemény történik. Nem sokkal áthelyezésünk után riadóztatják is az egységet egy nem mindennapi esethez, melyben felbukkan egy régóta keresett pszichopata is, aki a biztonsági kamerák felvételein épp vidáman falatozik egy halottból. Paxton Fettel nem egyedül van a megtámadott kutatóközpontban, harci klónok csapata támogatja, melyeket képes mentális parancsokkal irányítani. A F.E.A.R. célja elfogni ezt az embert és leszámolni a klónok jelentette veszéllyel. Ezzel a történettel indul a játék, mely végig elég feszült hangulatú és nem szűkölködik a japán horrorfilmekre jellemző képi és hangulati elemekben sem. Folyamatosan újabb és újabb titkok, rejtélyek derülnek ki, sokszor a rádióban vagy üzenetrögzítőkről hallott beszélgetésekből. Az egyetlen szépséghibája a történetvezetésnek, hogy egyes eseményekre csak a pályák közötti töltő képernyő szövege utal, átvezető jelenetek minimális mértékben találhatók a játékban. A pályák során sokszor átvált egyfajta képzelődés jellegű részbe a program, itt találkozhatunk többek között Almával, a játék borítóján is szereplő kislánnyal, de különleges ellenfelekre is számíthatunk ilyenkor. A hangulat amúgy a játék egyik legerősebb eleme, mellyel egyúttal rászolgál a címére is: igazán félelmetes tud lenni néha egy-egy váratlan szituáció. Fegyverzetünk egyszerre három lőfegyverből és háromféle gránátból állhat. Az első hármas csoportot mi válogathatjuk össze az ellenféltől elvett és az útközben talált fegyverekből. (Háromnál több egyáltalán nem lehet nálunk, így ha valami újra bukkanunk, és palettánk már tele van, kénytelenek vagyunk megszabadulni valamelyiktől.) A pisztoly szinte teljesen használhatatlan, és a könnyű gépfegyver se lesz a hatékonyság mintapéldája, igaz, a komoly lőszermennyiség és a könnyű lőszerszerzés miatt érdemes megtartani. A G2A2 már egy elég komoly gépkarabély, mely pontos is és erős is, később az ellenfelek is ezzel keserítik az életünket szinte mindig. Természetesen itt is megtalálható a sörétes puska, mely közelről iszonyatosan pusztító. A 10 mm-es szögbelövő a személyes kedvencem, pár lövés tuti végez az ellenféllel, sőt akár a falra is szegezheti, okulásul mindenkinek. Később találhatunk más hasznos segédeszközöket is, mint az automata mesterlövészpuska, a gránátvető és a plazmafegyver. A gránátokból szerencsére csak háromféle van. Az első egy normál eldobható típus, hasznos, erős, bár néha az embernek sikerül magára dobnia. A második eldobása után pár másodperccel aktív állapotba kerül, és utána akkor robban, ha valaki a közelébe kerül, vagy ha belelövünk. Végül a harmadik egy detonátoros változat, amit akkor robbantunk fel eldobás után, amikor nekünk tetszik (a Duke Nukem 3D-ből lehet leginkább ismerős a módszer). A fegyvereken és gránátokon kívül nem sok használható tárgy van a pályákon. Pár helyen elrejtve találhatunk oltópisztolyokat, melyek az életerőnket és a reflexünket javítják, megnövelve vannak még az elmaradhatatlan gyógycsomagok és páncélok is. Néhol felrobbantható hordókat is találhatunk, melyeket ügyes taktikázással kihasználhatunk. Elsősegély-dobozból tíz darab lehet egyszerre nálunk, használatuk egyenként 50 ponttal növeli egészségünket. A játék irányítása viszonylag sok gombot igényel, mivel ki tudunk hajolni a sarkok mögül, továbbá van külön célzás és időlassítás is. Így várhatóan mindenkinek át kell szabnia kicsit a már megszokott beosztást. Az időlassítás a főhős különlegesen jó reflexei miatt van, és a célzás válik könnyebbé használatával (a Max Payne-ben megismert bullet-time módhoz hasonlóan). Használata korlátozott idejű, de ha elfogyott, hamarosan újratöltődik (használatakor pedig még a beszédhangok is viccesen lelassulnak). Célzás módban minden fegyver sokkal pontosabb, cserébe viszont lassabban mozgunk. Lehetőség van arra is, hogy a fegyverrel (vagy ennek hiányában öklünkkel) üssünk egyet, bár nem túl jó, ha már annyira közel engedtünk valakit. A közelharcra pedig lábunkat is használhatjuk: ugrás vagy leguggolás közben megnyomva a gombot előre rúgunk vagy lábbal előre becsúszunk. Ellenfeleink főleg a klón kommandmaximális ósok, de találkozunk majd másfajta kreatúrákkal is. Akad köztük például félig láthatatlan, össze-vissza ugráló lény (meglehetősen idegesítő ellenfél), vagy lövöldöző robotrepülő, de ellenünk fordul néha az intézmény biztonsági fegyverzete is. (Igaz, ez utóbbinak irányítására is alkalmunk nyílik egy-két esetben.) Az ellenfelek általában kisebb osztagokba jönnek, fedezik egymást, megpróbálnak bekeríteni, elbújnak fedezékbe, sőt, néha csak a fegyvert dugják ki, mikor lőnek. Bár itt is megvannak a hibái az MI-nek, még mindig talán a legjobb az utóbbi időben. Reagálnak minden zajra, amit csapunk, a friss hullákra, de még a lámpánk fényére is. Egymás közti rádió-kommunikációjukat is halljuk, ebből kiderülhet, ha észrevettek (figyelmeztetik egymást), vagy ha fogyatkozik a számuk (erősítést hívnak). A grafikus motor nagyon jól sikerült, itt már látszik, hogy az egész játék a fizikai modellezés figyelembevételével készült. A fény-árnyék hatásokkal remekül manipulálnak a készítők, jól látszanak a lengő lámpák, a tárgyak és az emberek árnyékai, szinte rá is bízhatja magát az ember ezekre, mikor befordul egy sarkon. A modellek részletesen kidolgozottak és nagyon jó mozgásúak, bár néha itt is fura pózokba maradnak a hullák, de az is igaz, hogy még nem vettem részt éles kommandós akcióban, így nem tudom, hogy mi a természetes. ;-) A hangok szintén nagyon fontos részét képezik a játéknak. A rengeteg apró zaj közül sok olyan, aminek tényleg csak hangulati szerepe van. Ezek és az ellenfelek által csapott zajok mind remekül illenek a helyszínekhez, és jól érzékelhető az irányuk és távolságuk is. A szereplők beszédhangjait is nagyon jól választották meg, ez fontos is, hiszen az osztag irányítója elég sokat beszél hozzánk. Az aláfestő zenék mindig az adott helynek és helyzetnek megfelelőek, dinamikusan változnak, sokszor már csak ez is kellően feszülten tartja a hangulatot. A többjátékos részben a már megszokott DM, TDM, CTF módok mellett megvan ezeknek a Slowmo változata is, de került bele egy új játékmód, az Elimination, melynek van csapatváltozata is. A játékmenet nem különbözik túl sokban az egyjátékos résztől, itt is vannak gyógycsomagok, melyeket részben a lelőtt ellenfelektől, részben a földről szerezhetünk. A páncélok és a fegyverek mind meghatározott helyeken jelennek meg, így könnyen be lehet tanulni, mi hol van. Összességében elmondhatjuk, hogy a Monolith műhelyében újra egy mestermű készült, mely ugyan nem lesz világrengető siker a többjátékos résszel, de nagyon jól eltalált egyszemélyes módjával sokáig etalon maradhat a piacon. Remek hangulat, jó pálya- és küldetésszerkesztés és kihívás jellemzi a programot, melyet bátran ajánlok a stílus minden kedvelőjének.értéküket, és természetesen ott